Álcahálóval közlekedő tömegközlekedési eszközökről, mozdonyokról, közömbös tekintetű emberekről, ellenőrzött idegenekről és vihar előtti csendről számolt be magyar Baptista Szeretetszolgálat küldöttségének négynapos észak-koreai útja után az MTI-nek az egyik résztvevő, Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója Pekingben.
A küldöttség négy tagja szombaton hagyta el Phenjant, és érkezett a kínai fővárosba, míg a delegáció vezetője, Szenczy Sándor lelkész egy nappal korábban érkezett Pekingbe, ahonnan hazatér Magyarországra.
Lukács Csaba elmondta, hogy információik szerint pénteken Phenjanban berendelték a teljes külügyi állományt, először az orosz és a kínai nagykövetet, majd délután a többi diplomáciai külképviselet, nemzetközi szervezet vezetőjét tájékoztatták arról, hogy nem tudják az ott maradó külföldiek biztonságát garantálni.
Ez lényegében azt jelenti, hogy mindenki a saját felelősségére maradhat – értelmezték az elhangzottakat a magyar küldöttség számára. A koreai fél ugyanakkor minden segítséget felajánlott az evakuáláshoz.
Az Air Koryo légitársaság pekingi gépén minden hely foglalt volt, és a magyarok azt valószínűsítik, hogy a turisták mellett egyes képviseletek személyzete is az utasok között volt.
A magyar csoport Phenjanban találkozott holland, francia turistákkal, egy amerikai, valamint egy olyan hongkongi diákcsoporttal is, amelynek két kísérőtanára magyar volt. Az indiai külügyminisztérium kelet-ázsiai ügyeket felügyelő főosztályvezetője szintén velük egy időben volt Phenjan vendége. Valamennyiük látogatási menetrendje lényegében azonos volt, köztük az emlékművek, a néhai vezetők mauzóleuma és a panmindzsoni demilitarizált övezet.
Lukács Csaba elmondta, a kíséretükben lévő egyik észak-koreai férfi az Észak- és Dél-Koreát elválasztó ideiglenes határvonalnál álló barakkokra utalva azt mondta, ezekre már nem lesz szükség, mert olyan kegyetlen csapást mérnek az ellenségre, hogy részükről nem lesz, aki aláírja “a feltétel nélküli megadásról szóló nyilatkozatot”.
Az országban utazva a magyarok nem látták jelét mozgósításnak, csak egyszer tűnt fel egy páncélozott harcjármű a földeken. A velük kapcsolatba került emberek, csakúgy mint a média, arról beszélnek, hogy országukat provokálják.
A turistáktól megtudták, hogy napi 200 eurót fizettek az útjukat szervezőknek, és bár már létezik internet az országban, és az ahhoz szükséges kártya 42 euróba kerül, az utóbbi hetekben még korlátozással sem lehet a világhálóra kapcsolódni.
A magyar küldöttség tagjai arra a kérdésükre, hogy mi jelenti az ott élőknek a legnagyobb gondot, mindenki egybehangzóan az élelmiszerhez jutást válaszolta. A havonta kiadott napi fejadag 500 gramm gabona, ami lehet szója, rizs vagy liszt.
A magyar delegáció, amelynek úti célja volt segítséget felajánlani az észak-koreai mozgássérültek rehabilitációjához, Szarivon városban egy gyermekotthont is felkereshetett, ahol az egész országban született hármas és négyes ikreket látják el. Őket azért veszik el a szüleiktől – tudták meg -, mert anyagilag nem lennének képesek a felnevelésükre, de látogathatják gyerekeiket.
Lukács Csaba elmondta, hogy útjuk vége egybeesett a koreai halottak napjával, így láthatták, hogy az emberek a központi urnatárolóból a szeretteik hamvait tartalmazó fényképes urnákat kiviszik a szabadba, a parkokba, a folyó mellé. Köréjük gyűlnek, mellé helyezik az elhunyt kedvenc ételeit, pálinkát locsolnak a földre, úgy emlékeznek.
Lukács Csaba harmadszor járt Észak-Koreában, és úgy látta, a főváros határozottan modernizálódik, hatalmas ütemben parkosítanak, több az új épület, és látványosan megnőtt az autóforgalom is. Az utakon a buszmatuzsálemek mellett kínai márkájú autók, Mercedesek, japán és német gépkocsik is futnak. “Forgalmi dugóktól azért egyelőre nem kell tartani” – tette hozzá az újságíró.
