Szórakozás

Durvul Gáspár Laci drogügye

Gaspar-Laci(210x140)(1).jpg (Gáspár Laci)
Gaspar-Laci(210x140)(1).jpg (Gáspár Laci)

Az énekes, aki korábban tagadta, hogy szerepe lenne a bűnügyben, már nem egyszerű tanú, hanem maga is gyanúsított, mivel pozitív lett a drogtesztje.

Lacit a napokban másodszor is kihallgatásra idézték be a rendőrségre. A zsaruk ezúttal arra kérték, mutasson rá a fényképalbumban azoknak a személyeknek a fotójára, akikkel kapcsolatban állt a kábítószer-terjesztők közül. A Blikk információ szerint a zenész együttműködött a hatósággal.

“Gáspár Laci neve az elfogott gyanúsítottak telefonos híváslistájának elemzése kapcsán merült fel. Az adatok szerint ugyanis rendszeresen beszéltek egymással, heti több alkalommal is” – árulta el a Blikknek informátora és hozzátette: a gödöllői kábítószer-terjesztők hónapok óta, nagyjából fél éve tartották a kapcsolatot a zenésszel.

A napilap értesülései szerint Gáspár Laci tagadta, hogy kuncsaftja lett volna a kábítószeres bandának. Kihallgatásakor csupán annyit ismert el, hogy korábban fogyasztott már tudatmódosító szereket.

“Egyelőre nem kívánok nyilatkozni az ügyben” – reagált a Blikknek a zenész jogi képviselője, Gerencsér András, akit a pozitív drogtesztről kérdeztünk.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy Gáspár Laci rendszeresen drogot vásárolt, illetve fogyasztott, egy módon kerülheti el a felelősségre vonást: ha kábítószer-függőnek vallja magát, akkor lehetősége lesz elterelésre menni, vagyis büntetés helyett egy leszoktató kúrát kell végigcsinálnia.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik