Szórakozás

Dílerek köpték be Gáspár Lacit

Gaspar-Laci(210x140)(1).jpg (Gáspár Laci)
Gaspar-Laci(210x140)(1).jpg (Gáspár Laci)

Az éjszaka császárához, V. László szórakozóhelyéhez vezetnek az egy héttel ezelőtti drograjtaütés szálai.

A Blikk információi szerint ugyanis az elfogott férfiak a Hajógyári-sziget egyik klubjában terítették a kábítószert. A gyanú szerint egy megállapodás részeként ezt a portaszolgálatot ellátó kidobók védelme alatt tették. Egy átmulatott éjszakán ismerte meg Gáspár Laci is azt a két férfit, akik letartóztatásuk után jó néhány dolgot elmeséltek a zsaruknak az üzlettel kapcsolatban, többek között az ügyféllistát is. Elmondásuk szerint vásárlójuk közé tartozott az énekes, de megemlítettek más ismert nevet is, aki hébe-hóba vissz tőlük ezt-azt a drogok közül.

“Ezekkel az emberekkel nem jártam össze. Nem ismertem őket olyan jól. A Hajógyári-szigeten szórakoztam velük, ennyi az egész” – mondta a Blikknek Gáspár Laci, s hozzátette: a rendőröknek tett tanúvallomásában mindent elmondott, amit csak tudott a szóban forgó diszkós barátairól.

A Megasztár énekesét tanúként hallgatták ki egy kábítószerrel kapcsolatos nyomozásban. A rendőrök elvitték vizeletvizsgálatra is, hogy megtudják, fogyaszt-e kábítószert. Ennek eredménye egyelőre nem készült el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik