Szórakozás

Hóhelyzetben bírságoltak a rendőrök?

Az autósok nehezményezik, hogy a mostoha körülmények ellenére megbüntették őket.

Egy pénteki Facebook-bejegyzés és egy kép, egy gyűrött, 15 ezres csekkről. A kis sárgát a Somogy megyei rendőrök állították ki csütörtökön. Szöveg is jár hozzá, íme: „A tegnapi nap termése… Sok más autós társammal együtt a tegnapi időjárási viszonyok miatt balesetet, kárt másoknak NEM okozva árokba kerültünk. Én a rendőrségtől segítségnyújtás, segítséghívás,vagy bárminemű jó szándék nélkül ezt a csekket kaptam. Két falu között szinte járhatatlan úton, tomboló hóviharban felborulva átfázva fontosabb volt büntetni,mint segíteni. Köszönöm!”- számolt be a bejegyzésről a Hír24 hírportál.

Mint írják, a rendőrség közleményben reagált, “Tények két bírságról” címmel. Mint írják, a közösségi portálokon két sofőr hozta nyilvánosságra, miért is bírságolták meg őket még csütörtökön. Ahogy ők fogalmaznak, az érintettek „bejegyzéseikben élésen kritizálják a rendőrség eljárását, rendkívüli időjárási viszonyokra hivatkoznak. A valóság a következő:

Állítják, az egyik sofőr csütörtökön, 11 óra 17 perckor perckor Ságvár külterületén csúszott árokba. A jármű vezetője a baleset helyszínén elismerte felelősségét, azt, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette kocsiját. A rendőrség – különös tekintettel az autós közúti közlekedési „előéletére” – 15000 forint helyszíni bírsággal sújtotta.

A rendőrség hangsúlyozza: a baleset helyszínén a szóban forgó időben nem volt rendkívüli időjárási helyzet.

Tovább a teljes cikkre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik