Szórakozás

Nyugdíjazására készül Gundel Takács Gábor

A műsorvezető nem akarja megvárni, hogy "öreg fószerként" emlegessék a kollégái.

Gundel Takács Gábor a BEST magazinnak adott interjújában elárulta, hogy már aktívan foglalkoztatja a nyugdíjba vonulás gondolata.

“Nyáron leszek 49 éves, és azt gondolom, hogy az én munkám nem biztos, hogy addig csinálható, mint ma a hivatalos nyugdíjkorhatár. Figyelnem kell magam, és meg kell tudnom mondani, hogy mikor kell abbahagynom. Nem tudom, hogy ez mikor fog bekövetkezni, de nem akarom megvárni, amíg összesúgnak a hátam mögött, hogy mit csinál itt ez a vén fószer… Már több szempontból is figyelem a következő generációt, hogy ki az, aki kinőheti magát, vagy esetleg átvehet bizonyosfajta stafétákat” – mondta a lapnak a műsorvezető, aki már azt is eltervezte, hogy mivel tölti majd nyugdíjas éveit.

Fotó: TV2

“A sok munka miatt sok minden kimarad. Szeretnék többet foglalkozni a pénzérme gyűjteményemmel, és ami még nagyon hiányzik az életemből, az a zongorázás. Zeneiskolában tanultam, és van is otthon egy klassz zongorám, csak hát nem volt időm foglalkozni vele. Ott vár rám. Emellett rengeteg könyvet vásárolok, amiket jó lenne majd egyszer elolvasni, és persze vannak még olyan helyek a világban, ahová jó lenne eljutni” – tette hozzá Gundel Takács Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik