Szórakozás

Dobó Kata miatt rúghatnak ki egy taxist

Ráfaragott az a taxis, aki a minap Dobó Katának akarta elpletykálni kollégái magánéletét, hiszen ez most akár az állásába is kerülhet.

Dobó Katát épp egy forgatásáról vitte haza a sofőr, aki annak ellenére, hogy látta, a színésznő nem szeretne nagy beszélgetésbe bocsátkozni, történetekkel kezdte szórakoztatni utasát. A Blikk értesülése szerint a férfi kérdezés nélkül kitálalt azokról a hírességekről, akiket eddigi munkái során szállított, és olyan magánjellegű, bizalmas információkat közölt a celebekről, amit a színésznő már nem akart annyiban hagyni. Kata, akiről köztudott, hogy nagyon védi a magánéletét, és a kollégáit is tiszteli, nem értékelte a taxis indiszkrét viselkedését.

Fotó: RTL Klub

Amikor az éppen Katával forgató SuperTV2 stábja értesült a dologról, jelentették az esetet taxitársaságnak, amely természetesen kivizsgálja az ügyet. A Blikk úgy tudja, etikai bizottság dönt arról, megtarthatja-e az állását a fecsegő taxisofőr.

“Úgy gondoljuk, hogy a taxis szakma megköveteli a diszkréciót, amit ráadásul az ilyen társaságok az alapszerződésükben is rögzítenek. Amikor a stábtagoktól értesültünk róla, hogy a sofőr kolléga ezt nem tartotta be, jeleztük. Nem célunk, hogy bárki is elveszítse emiatt a munkáját, a munkáltató fogja eldönteni, milyen lépéseket tesz” – mondta a napilapnak Dombóvári Kristóf, a Hal a tortán című műsort készítő PaprikaLatino International produkciós igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik