Szórakozás

Utcára kerül Kocsis Tibor

Önhibáján kívül foszthatják meg otthonától az X-Faktor 2011-es győztesét.

Sőt nemcsak ő kerülhet az utcára, hanem rajta kívül az a több száz lakó is, aki abban a társasházban lakik, amelyben ő is. Tibó a 16 millió forintos lakást még azelőtt vásárolta, hogy egy ország megismerte a nevét, amikor győzedelmeskedett az RTL Klub tehetségkutatójában. Pikantériája az ügynek, hogy annak idején az énekessel hirdették az egész lakóparkot, azonban ő nem kapott cserébe lakást, magának kellett megvennie. Ráadásul, mivel természetesen nem volt annyi pénze, hogy egyben kifizesse az ingatlant, vaskos hitel is terheli. Beláthatatlan helyzetet szülne, ha lakótársaival együtt ki kellene költöznie az otthonából.

“Kaptam egy értesítő levelet, amelyben a zuglói önkormányzat közölte, hogy jogszerűtlenül használom a lakásomat, és legyek szíves a jogsértő magatartást beszüntetni. A lakást már két éve átvettem, akkor vállalta az építtető, hogy a használatbavételi engedélyt megszerzi. Önhibánkon kívül kerültünk ebbe a helyzetbe. Fellebbeztünk, de nem lakásonként, hanem lakóközösségként. Nem tud mindenki kifizetni háromszázezer forintot a fellebbezésre… Svindli az egész, úgy érzem. Borzasztó, hogy annak idején vettem egy lakást, azt gondoltam, többé nem kell ilyen dolgokkal foglalkoznom, erre tessék. Más hibája miatt én szívok, mások csaló viselkedése miatt én vagyok megkárosítva” – bosszankodott a Blikknek az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik