Szórakozás

Újabb kapu zárult be a Bumeráng előtt

bumerang(960x640)(1).jpg (bumeráng)
bumerang(960x640)(1).jpg (bumeráng)

Már hetek óta azt suttogják, hogy a Music FM-en tér vissza a jelenleg kényszerszüneten lévő Bumeráng. Az érintettek cáfolnak.

A Music FM már hetekkel ezelőtt elkezdte átszervezni a reggeli műsorsávot, ennek következményeképp nem hosszabbították meg az Önindító két legmeghatározóbb arcának szerződését. Ahogyan azt megírtuk, Harsányi Levente és Hajdu Steve is hirtelen tűnt el az éterből, még el sem tudtak búcsúzni a hallgatóktól. Helyettük most István Dani, és Leventéék egykori műsorvezetőtársa, Pordán Petra ül reggelente a mikrofonok mögött.

Szakmai berkekben azonban az a hír járja, hogy ők sem sokáig ébresztenek már, hiszen a Music FM-en indulhat újra a Bumeráng. Ennek előjele lehet, hogy Bochkorék műsorának egyik főmunkatársa már hónapok óta a Music FM-nél dolgozik.

(Fotó: TV2)

A Hír24 Boros Lajost kérdezte arról, hogy mi igaz mindebből. „Már én is hallottam, de ez egy alaptalan pletyka. Nem állunk tárgyalásban velük” – mondta.

A 89.5 Music FM vezérigazgatója, Kiss Anikó is megerősítette Boros Lajos állítását. Eszerint egyelőre biztosan nem lesz Bumeráng a Music FM-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik