Szórakozás

Botrány és könnyek a Hal a tortán forgatásán

Hajdú Péter vérig sértette Lajcsit: fittyet hányt az illemre és a forgatásra, írja a Blikk. A műsorvezető már reggel a Facebookján cáfolt, állítja, nem úgy történt minden, ahogyan azt a napilap lehozta.

Hajdú viselkedésén nemcsak a stáb, hanem az egész celebgárda kiakadt a Hal a tortán forgatásán – adta hírül a Blikk. A napilap azt állítja, a műsorvezető egész este mobiltelefonált és közönyösségével megbántotta többek között a házigazda Galambos Lajost.

Unottan ült az asztalnál, órákon keresztül mobilozott a társaság előtt, arcátlan módon beleásított Lajcsi képébe, amikor ő a családjáról mesélt, és azt sem tagadta, hogy halálosan unja magát.

“Annyira lelkesen és szépen beszélt a gyerekeiről és a családjáról Lajcsi, hogy az már unalmas volt. Legyünk őszinték, ha én nem vagyok ott, ez a buli meghal. Azt gondolom, hogy a csapatból én vagyok Lajcsi legrégebbi ismerőse, sőt mondhatom, hogy a barátja, ezért én többet megengedhetek magamnak, mint amit mások!” – érvelt Hajdú a napilapnak

“Az szúrta a szememet Peti telefonálásával kapcsolatban, hogy mindig pont akkor vette fel a telefont, amikor Lajcsi épp sztoriban volt. Szerintem ezt nem illik!” – nyilatkozta Dukai – aki egyébként azt is elmesélte, hogy amikor ő volt a vendéglátó, még sírt is Hajdú miatt -, akivel Hajdú feleségének legjobb barátnője, Szabó Zsófi is egyetért.

Peti mániákus mobilozó, ezért Kata folyamatosan rugdossa. Nekem is megfordult a fejemben, hogy alárúgok az asztal alatt, de nem értem őt el!” – fogalmazott Zsófi.

Ma reggel Facebook-oldalán Hajdú Péter is kommentálta a megjelent cikket. Úgy véli, nem viselkedett tiszteletlen módon, az írás kiforgatta a történteket. A műsorvezető később fotót is töltött fel az este résztvevőivel, amit így kommentelt: “Ilyen showbiz’. Nem kell mindent elhinni, amit a TV-ben láttok”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik