Szórakozás

Életveszélybe került Vastag Tamás

A Győr és Sopron közötti út egyik elhagyatott szakaszán egy speciális mentő húzta ki a félméteres hóból az Eurovíziós Dalfesztivál döntősét, Vastag Tamást. Az énekes Hajdúszoboszlóról indult éjjel Sopronba a másnapi színházi próbára és elődadásra, szakadó hóban.

Több száz kilométer vezetés után már az orráig sem látott, rossz irányba hajtott ki a körfogalomból. Egyszer csak eltűnt alóla az út, földúton találta magát a hatalmas hóban, a vaksötétben, lemerült telefonnal. Attól félt, ott éri el a végzete. A rettegés pánikrohamba csapott át, tudta meg a Blikk.

“Kiszállni sem mertem az autóból, mert attól féltem, beleesek valami gödörbe, és akkor soha senki nem talál meg. Nem tudtam, mit tegyek, kétségbeesésemben ütögetni kezdtem a lemerült telefonomat, ami ettől hirtelen bekapcsolt. Hívtam a 112-t, de annyira pánikoltam, hogy összevissza beszéltem, nem tudtam megmondani, hol vagyok. Az utolsó mondat, amit hallottam a diszpécser hölgytől: Nyugodjon meg, Tamás, megtaláljuk” – mesélte a napilapnak az énekes.

Az alig két éve vezető Tamás ekkor azt gondolta, esélye sincs, ám váratlanul egy másik autó tűnt fel mögötte. A győri speciális mentők vezetője, Mátis Csaba volt az, aki szintén eltévedt, de kisegítette Tamás a bajból.

Az X-Faktorban feltűnt énekes az ország több részén lép fel, de most azt állítja, megfogadta, késő éjszaka nem indil el sehová ítéletidőben.


(Fotó: www.bartokszinhaz.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik