Szórakozás

Majka kicikizte A dalt

Kínosnak tartja az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóit Majoros Péter. A műsorvezető-zenész nem érti, mi a pláne abban, hogy a versenyzők hétről hétre ugyanazzal a dallal állnak színpadra.

Jó néhány hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Majka rácsodálkozzon A dal versenyszabályaira. A rappernek tátva maradt a szája, és klaviatúrát ragadott.

„Ezt nem értem. Most először gondolkozom el azon, hogy ez A dal nevezetű műsor arról szól, hogy elénekelnek egy dalt a műsorban, aztán mondjuk továbbjutnak, és aztán megint eléneklik a középdöntőben ugyanazt a dalt… Aztán majd egy hihetetlen műsorkészítői csavarral megint eléneklik ugyanazt a dalt a döntőben? Vagy van benne valami ötlet még? Segítsetek” – posztolta Facebook-oldalára, ahol többféle magyarázatot is kapott, közöttük a legkézenfekvőbbet, amely szerint a műsorban nem csupán az előadók, hanem a dalok versenyeznek.


(Fotó: Neményi Márton)

A rappert azonban, úgy tűnik, nem könnyű meggyőzni, és az alábbiakat még hozzátette:

„De tényleg nincs benne valami még? Ezt nem hiszem el, vagyis elhiszem, annál a csatornánál, ahol a főnök magát delegálja a zsűribe, ott az is előfordulhat, hogy egy ilyen szinopszis átcsúzik a rostán” – kritizálta a formátumot a Heti Hetes szereplője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik