Szórakozás

A first lady nyert az Oscaron

Michelle Obama a show végén jelentkezett be a Fehér Házból, öltözékével óriási sikert aratott.

Giorgio Armani és a Dior-ház került ki győztesként a divatcézárok versenyéből az Oscar-gálán az első ítéletek szerint, a legelegánsabbnak viszont a meglepetésvendéget, Michelle Obamát kiáltották ki.

Az olasz tervező ruháját választotta a legjobb női főszereplők között jelölt Jessica Chastain és az ugyanebben a kategóriában szereplő, mindössze kilencéves Quvenzhane Wallis is.

Chastain csillogó, rézszínű estélyit viselt, amely hozzáértők szerint hableányszerű megjelenést kölcsönzött neki. A színésznő megjelenését Harry Winston gyémántfülbevalók tették tökéletessé. “Azért választottam, mert Hollywood aranykorára emlékeztetett” – mondta a ruháról a színésznő. Mint fogalmazott, ruhája Marilyn Monroe-szerű, “olyan Happy birthday, Mr. Presidentes”.

Armanit választott Naomi Watts is, akit szintén a legjobb női főszereplők között jelöltek. A sötét ruha fifikás, aszimmetrikus szabása elnyerte a kritikusok tetszését. Quvenzhane Wallis egy Armani gyerekkollekciójába tartozó sötétkék ruhában jelent meg, a kislánynak egy másik Armanit is tartogattak, a rózsaszín darabot a díjátadó utáni partik egyikére szánták neki. “Tetszett, mert csillogós” – mondta választásáról.

Diort választott a legjobb női főszereplő díjával kitüntetett Jennifer Lawrence, a színésznő szintén gyémántokkal “dobta fel” ruháját. Megjelenése nagy sikert aratott, Jessica Chastainnel együtt őt kiáltották ki a legszebbnek – egészen addig, míg meg nem látták Michelle Obamát, aki a show végén videokapcsolat révén jelentkezett be a Fehér Házból, hogy bejelentse, mely alkotás nyerte el a legjobb filmnek járó Oscart. A first lady ezüst színű Naeem Khan-estélyit viselt.

Oscar de la Renta öltöztette a legjobb mellékszereplők között jelölt Amy Adamset, míg Reese Witherspoon egy királykék Louis Vuittonban aratott hatalmas sikert. Kerry Washington, a Django elszabadul szereplője piros Miu Miut választott. Barbra Streisand viseletét Donna Karannak tippelték, míg Renée Zellweger aranyszínű Carolina Herrera-estélyit választott Hollywood legragyogóbb estéjére.

Halvány rózsaszín Pradát viselt a legjobb női mellékszereplő díjával kitüntetett Anne Hathaway, Jennifer Garnert bíbor Gucciban láthatta a közönség. Haute couture helyett a “fast fashionnek” hódolt Helen Hunt: a szőke színésznő H&M-ruhát választott. Mint mondta azért, mert elérhető és a cég kiáll a környezetvédelem mellett. A több százezres ékszerekről azért ő se mondott le.

A férfiaknál ezúttal a szakáll teremtett divatot: George Clooney, Ben Affleck, Bradley Cooper és Tommy Lee Jones is szakállasan jelent meg.

A díjakról készített összefoglalónkat ide kattintva olvashatják.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.