Szórakozás

Csak dicsfényre vágyott Fábry szeretője

fabry-sandor(210x140)(1).jpg (fábry sándor)
fabry-sandor(210x140)(1).jpg (fábry sándor)

A sikerről álmodott, a hírnevet akarta magának Hada Renáta, de nem lehetett övé a dicsfény. Pedig kitartott: hosszú évekig folyamatosan küzdött híres szeretője, Fábry Sándor oldalán – írja a Blikk.

Párjaként sosem fogadta el a showman, sőt, közben gyermeke is született, míg Renáta élete nem éppen felfelé ívelt. Tizenhét albérletet fogyasztott el tizenhárom év alatt, munkája is alig akadt, pedig az írónő több újságban is publikált. Most jelent meg a harmadik könyve, és modellként is várhatta volna a rivaldafény. Renáta mégis a rögösebb utat választotta. Fábry oldalán próbált megmutatkozni, a humoristát segítve előrejutni.

„Eddig talán bízott benne, hogy ő lesz az, akit végül Fábry választ. Aztán amikor szakítottak, elkezdődött a sebnyalogatás időszaka. Most pedig rájött, hogy ha annyi évet eltöltött Fábry mellett, akkor valamennyi neki is jár a férfi sikereiből. Ez lehetett az egyik oka annak is, hogy ennyi ideig tűrt. Talán egy kicsit ő is élvezhette annak előnyeit, hogy a szerelme sztár. De az is lehet, hogy szeretőként volt olyan jó a showman. Harmadik lehetőség, hogy nem akart gyereket, így nem zavarta, hogy párjának nincs ilyen terve vele. A negyedik, hogy reménykedett a közös jövőben” – magyarázta a Blikknek dr. Rusz Edit szexuálpszichológus.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik