VV-Eva-es-VV-Cristofel(210x140)(1).jpg (VV Éva és VV Cristofel)
Szórakozás

Saját valóságshow-t indít Éva és Cristofel

Egyelőre az interneten jelennek majd meg az egykori valóvilágosok sorozatának videói.

Cristofel a legnagyobb közösségi oldalon büszkélkedett el rajongóinak azzal, hogy nagy fába vágta a fejszéjét: saját internetes valóságshow-t indít VV Évával és Kiszel Tünde jelenlegi pasijával, Martinnal. Úgy tudjuk, hogy a testét pénzért áruló VV Veronika exe az internetes valóságshow-ban a megszokott kubai vérmérséklete mellett eddig ismeretlen arcát is meg szeretné mutatni a közönségnek. A főszereplő azonban nem kívánta kommentálni a témát, arra kért minket, hogy új menedzserétől tájékozódjunk a továbbiakról.

„A hír igaz, már valóban javában dolgozunk az új sorozaton, amelyben Cristofel, Éva és Martino szerepel majd. A három szereplő február 23-tól járja majd az országot, először szórakozóhelyekre látogatnak majd el. A tervek szerint a sorozat legtöbb jelenetét bulikban vesszük fel, a műsorba pedig a közönséget is bevonjuk majd” – mondta a Hír24-nek Hajdú Krisztián, a trió menedzsere és a show megálmodója.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a köztudottan alkoholproblémákkal küzdő Éva hogyan lesz majd hitelesen a bulik része, nem csap-e botrányt a felvételek alatt.

„Nem a botrányokra építünk, Évát kifejezetten megkértük arra, hogy a felvételek alatt ne fogyasszon alkoholt. Mihelyst észrevesszük, hogy nem tartja be a szabályokat, gondolkodás nélkül kitesszük a csapatból” – tette hozzá Krisztián, aki már maga is nagyon várja a heti összefoglalókkal jelentkező OMG TV indulását.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.