Szórakozás

Közel száguldott el az aszteroida

Rekordközelben száguldott el a Föld mellett pénteken a 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida - közölte a NASA amerikai űrkutatási ügynökség.

A mintegy 45 méter átmérőjű, 130 ezer tonna tömegű égitest közép-európai idő szerint 20.25-kor rekordközelségben, mintegy 27 kilométerre suhant el a Föld mellett, anélkül azonban, hogy bolygónkat veszélyeztette volna.
Sebessége 28 100 kilométer/óra, vagyis másodpercenként 7,82 kilométer volt.

Don Yeomans, a NASA Föld közeli objektumok után kutató programjának a vezetője előzőleg elmondta, hogy az 1990-es évek óta végzett megfigyelések során még sohasem fedeztek fel semmilyen égitestet ilyen közel a Földhöz.

Apró fénypont

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA adatai szerint a 45 méter átmérőjű kisbolygó, amelyet tavaly februárban fedeztek fel spanyol csillagászok, 27 000 kilométerre közelíti meg a Földet, de szabad szemmel nem látható, távcsővel vagy teleszkóppal is csak egy apró fénypontnak látszik.

Emberemlékezet óta nem repült el bolygónkhoz ilyen közel egy ilyen méretű égitest, még a Hold is 15-ször nagyobb távolságban kering a Föld körül. Bár a 28 ezer kilométeres sebességgel száguldó aszteroida – valójában egy kőszikla – közelebb lesz a Földhöz, mint a távközlési vagy meteorológiai műholdak, szakértők szerint nincs ok aggodalomra, sem a Föld, sem a Nemzetközi Űrállomás (ISS), sem a mesterséges égitestek nincsenek veszélyben.

Független a meteorittól

Csillagászok szerint nincs semmiféle összefüggés az aszteroida és az Oroszország fölött pénteken becsapódott meteorit között, mert a két égitest a Naprendszer két teljesen más zugából származik.

A rekordközelségbe kerülő aszteroida megfigyelésére szerte a világban, így Magyarországon is távcsöves-teleszkópos csillagnézést szerveztek péntekre.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.