Szórakozás

Beyoncé bevallotta, hogy tátogott

Még a beiktatási ceremónia sem tett keresztbe a február harmadikán esedékes NFL-döntő, a Super Bowl félidei műsorának. Beyoncé teljes erőbedobással készül a műsorra, és most bebizonyította, nem kell félni, az a műsor élő lesz, ezért kíséret nélkül elénekelte a himnuszt.

A múltkori playbackbotrány óta, egy kicsit megingott az emberek hite Beyoncé élő fellépésében. Pedig február 3-án Beyoncé az amerikaiak egyik legfontosabb eseményén produkál félidőben műsort.

A sporteseményt átlagosan 180 millió néző figyeli szerte a világon, a szünetben tartott koncertet ennél is többen. Így nem csoda, hogy a nagyobb cégek vért izzadva küzdenek és fizetnek ki irgalmatlan összegeket egy 30 másodperces reklámidőért. A félidei műsorért is ugyanekkora a verseny.

 

Többnapos hallgatás után Beyoncé elismerte, hogy playbackről énekelt Barack Obama amerikai elnök eskütételén január 21-én.

“Maximalista vagyok, addig gyakorolok, amíg nem vérzik a lábam” – mondta el az énekesnő csütörtökön New Orleansban tartott sajtótájékoztatóján. A washingtoni fellépés előtt azonban nem volt idő elegendő hangpróbára, ráadásul nagyon hideg is volt, ezért döntött a felvétel használata mellett, ami egyébként “nagyon megszokott dolog a zeneiparban”.

“Nem akartam csalódást okozni az elnöknek. Nem éreztem volna jól magam, ha élőben énekelek. Büszke vagyok a fellépésemre” – mondta el a popsztár, aki megígérte, hogy szombaton a Super Bowl, az amerikaifutball-bajnokság döntőjének félidejében mindenféleképpen élőben fog énekelni. A Grammy-díjas előadó a sajtótájékoztatón el is énekelte a himnusz a capella verzióját.

Magáról a műsorról a következő felvétel került ki. Persze ezt sokkal dögösebb, húzósabb körítéssel, na meg némi tűzijátékkal megbolondítva, mert annál több úgysem kell a népnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik