Szórakozás

Metrón szedett össze egy 70 fős zenekart

London metró (london, metró,)
London metró (london, metró,)

Megtartotta első koncertjét az a brit zenekar, amelynek csupa ismeretlenből álló tagjait kivétel nélkül a londoni földalattin toborozták.

Shaun Buswell, az együttes “vezetője” több mint háromszáz embert kérdezett meg a metrón, hogy csatlakozna-e kezdeményezéséhez. A Shepherd’s Bush Empire koncertteremben rendezett előadás bevételével ugyanis a Daytrippers nevű, beteg gyermekekkel foglalkozó alapítványt támogatta az alkalmi együttes.

A harminchat éves zenész egy sor alapvető feltételt szabott a maga számára a zenekar tagjainak a “kiválasztásánál”. Eleve kizárta azokat, akiket személyesen ismert. Valamennyiükkel a földalattin kellett először találkoznia, és kikötés volt az is, hogy náluk legyen a zeneszerszámuk.

A BBC News jelentése szerint végül is csaknem hetven tagú lett a fölöttébb szokatlan együttes. “Csodálatos módon minden helyre találtam valakit, egyedül angol kürtösünk nincs…” – közölte Buswell. Elmondása szerint a zenészek között vannak olyanok is, akik mögött jelentős zenei karrier áll.

A trombitás például Ray Charlesszal játszott együtt egy lemezen, mások komoly együttesek tagjaiként léptek fel, és sikerült beszerveznie a Királyi Zeneakadémia néhány diákját is. A zenekarhoz tartozik egy ikerpár, amelynek tagjaival két hónapnyi időkülönbséggel találkozott, igaz, ugyanazon a metróállomáson: egyikük hegedül, a másik brácsázik. Az utoljára “leszerződött” zenekari tagról, aki a bariton tubát szólaltatja meg, pedig kiderült, hogy a londoni közlekedési vállalat alkalmazottja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik