Szórakozás

Vastagbélrákkal műtötték Havast

A Klubrádióban beszélt arról először Havas Henrik, hogy nemrégiben vastagbél-daganattal operálták meg.

Bár jóideig nem nyilatkozott betegségéről a látványosan lesoványodott Havas, tegnap azonban a nyilvánosság elé állt, és a Klubrádió Klubdélelőtt című műsorában beszélt betegségéről és műtétjéről. Elmondta, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy beteg, ezért még rettentő fájdalmaira sem kért gyógyszert. A hallgatók megtudhatták azt is, hogy vastagbélrákkal operálták meg december 14-én, s hogy a műtét négy és fél órán át tartott.

Az orvosok olyan vastagbélbetegséget diagnosztizáltak nála, amit évekig nem kezeltek, így veszélyes gyulladást eredményezett a szervezetében. Első tünetei már három évvel ezelőtt jelentkeztek, szakszerű kezelést mégsem kapott, holott állandóan jelentkező, olykor elviselhetetlenül fájdalmas alhasi görcsei miatt rendszeresen járt orvosához. Mindennek egy komplikált műtét lett a vége, aminek a zárójelentésében vastagbélrákot neveztek meg az orvosok – tudta meg a Bors. 

(Fotó: tv2.hu)

“Bár tudták az orvosaim, hogy milyen problémáim vannak, soha nem írtak fel semmilyen gyógyszert, hanem elintézték azzal, ha panaszaim voltak, fél évente egyszer, hogy ‘jaj, hát Henrik, már megint mit evett?’ – panaszolta a rádióban Havas, aki a napilap kérdésére nem kívánt többet hozzátenni az elmondottakhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik