Szórakozás

Michael Douglas fiát nem kímélik a sitten

Cameron Douglas megverésére 100 dolláros jutalmat tűztek ki a börtön berkein belül, így nem csoda, hogy törött lábbal és ujjal került a gyengélkedőre.

A híres színész fiát drogterjesztés és -fogyasztás miatt csukták börtönbe. Ezen szokásával a rács mögött sem volt képes felhagyni, és most megint megbukott egy drogteszten. Korábban is történt már ilyen, de akkor komolyabb következményekkel kellett szembenéznie. A magát csak az „olaszok királyának” nevező gengszter azért tűzött ki pénzdíjat Cameron testi fenyítésére, mert az szó nélkül tanúskodott azok ellen, akiktől a drogot kapta, márpedig a besúgókat nem nagyon tolerálja ez a bűnszövetkezet. Cameron a gyengélkedőn a szokásos, megbotlottam és leestem a lépcsőn álsztori helyett egy kézilabdás sérüléssel álcázta a napnál is világosabb tényt, hogy jó alaposan megleckéztették. Ennek tetejében a doktornő, aki Cameront kezelte, még félre is diagnosztizálta az esetet, a törést ficamnak nézte, így a lábában vérrög keletkezett, és két hónap elmúltával is csak mankóval tud járni. Michael Douglas is meglátogatta a fiát, aki joggal háborodott fel az orvosi kezelés miatt, és perelni is akarja a doktornőt.

Már megint ugyanaz a lemez… (Fotó: AFP)

A fiú biztosan nem szabadul 2018 előtt, viszont mondhatni, már elég jól megszokta a börtönéletet. Szerzett magának barátot is, egy bizonyos Billy Trent nevezetű fickót, aki szerencsére tetoválóművész, így Cameron börtöntetkóiért baráti alapon is fizethet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik