Szórakozás

Kábítószer a zsömlében

Kábítószer a zsömlében (Kábítószer a zsömlében)
Kábítószer a zsömlében (Kábítószer a zsömlében)

Két férfit fogtak el és vettek őrizetbe a kisteleki nyomozók pénteken. Egyikőjük kábítószerrel kereskedett, a másik pedig drogot rabolt a dílertől.

Közúti ellenőrzésen bukott meg Kisteleken a Vaspálya utcában egy 23 éves helyi lakos – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A csomagjában először négy gramm speedet találtak a rendőrök, majd amikor tüzetesen átvizsgálták, egy zsemléből 97 extasy tabletta is előkerült. A fiatalember a drogot továbbértékesíteni akarta, mert mint a kisteleki nyomozóknak elmondta, a haszonból fedezte volna saját kábítószer-szükségletét.

A rendőrök aznap éjszaka Szegeden, a Csongrádi sugárút egyik lakásában is házkutatást tartottak, ahonnan szintén kábítószer került elő. Ráadásul kiderült, hogy a 19 éves fiatalember még 2012 novemberében extasy tablettákat rendelt a 23 éves gyanúsítottól, de azokért nem fizetett, hanem egy késsel fenyegetőzve vitte magával a százezer forint értékű drogot. A Kisteleki Rendőrkapitányság ezért rablás bűntette megalapozott gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást.

Mindkét fiatalembert őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik