Ha a csütörtöki tárgyalási napon előterjesztett indítványt nem találná megalapozottnak a törvényszék, akkor Bárándy Péter ügyvéd bírói kezdeményezés, egyedi normakontroll iránti eljárás alkotmánybíróság előtt történő megindítását kéri – áll a Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró által felolvasott indítványban.
A védő azzal indokolta kezdeményezését, hogy az OBH kijelölési legitimációját megalapozó rendelkezést az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a december 29-én kihirdetett határozatában. A védői indítványt a törvényszék rövid tanácskozás után elutasította, mert álláspontja szerint van hatásköre és illetékessége az eljárás lefolytatására. A határozat ellen több vádlott és védő fellebbezést nyújt be, így a Szegedi Ítélőtábla dönt róla.
Ezután az ügyész megkezdte a H. Éva hatodrendű vádlottat érintő vádpontok ismertetését. A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait.