Szórakozás

Egy vagyont fizettek Freddy Mercury luxusautójáért

Freddie Mercury (freddie mercury)
Freddie Mercury (freddie mercury)

Csaknem kilencvenezer euróért, azaz mintegy 260 millió forintnyi összegért vásárolta meg egy orosz vállalkozó Freddy Mercury Rolls Royce-át egy birminghami árverésen.

A Coys aukciós ház korábban 11-13 ezer euróra becsülte az 1974-ben készült Silver Shadow értékét. Az üzletember ennek több mint hatszorosát fizette. Ezért a pénzért azonban nemcsak az autót kapta meg, hanem egy csomag papírzsebkendőt is: a Coys szerint Mercury családjának nem volt lelki ereje, hogy az énekes halála után kivegye azt a járműből.

A gépkocsit az énekes Goose Productions nevű cége 1979-ben vásárolta meg. Mivel a sztárnak nem volt jogosítványa, az autót mindig sofőr vezette egészen Mercury 1991 novemberében bekövetkezett haláláig. Azóta Mercury családjának tulajdonában volt a jármű, melyet utoljára a We Will Rock You című musical 2002-es premierjekor használták.

A Queen egykori menedzsere, Jim Beach levélben erősítette meg a kocsi eredetét. A 6,75 literes, V8-as motorral ellátott Silver Shadow automata, és mintegy 100 ezer kilométert futott. Most is ugyanolyan, mint amikor az énekest szállította: belső borítása szürke bőrből és fából készült, ablakai elektromosak, gépkocsitelefon és magnó is van benne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik