Szórakozás

Öregnek és szürkének festették le Katalint

Elkészült a cambridge-i hercegnő első hivatalos portréja. A kritika nem fogadta kitörő lelkesedéssel az alkotást.

Vilmos herceg várandós hitvesének arcmását Paul Emsley festőművész alkotta meg, és a kép péntektől a világhírű londoni Nemzeti Portrégalériában látható, amelynek a művészettörténész végzettségű Katalin az egyik fővédnöke.

A mű három és fél hónap alatt, már novemberre elkészült, de csak pénteken mutatták be a nyilvánosságnak. Katalin két alkalommal ült modellt, egyszer a mester műtermében, egyszer pedig a londoni Kensington-palotában, ahol a hercegi párnak lakosztálya van.


Fotó: AFP / Leon Neal

A kép, amely az Ő Királyi Fensége, Cambridge hercegnője címet viseli, a galéria kortárs gyűjteményében kapott helyet.

Emsley a pénteki bemutatón elmondta, hogy eredetileg mosoly nélküli portrét tervezett, de a hercegnővel tartott két találkozója nyomán meggondolta magát, mivel rájött, hogy a mosoly Katalin személyiségének lényegi része.

Waldemar Januszczak, a The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap műkritikusa a pénteki bemutató után a BBC-nek azonban úgy fogalmazott, hogy a festményen a 31 éves Katalin idősebbnek néz ki életkoránál, emellett “szeméből hiányzik a megszokott ragyogás”, és az egész arckép “valahogy szürkeséget áraszt”. Ha a hercegnő “beült volna egy fotóautomata-fülkébe, és a képet hatalmasra kinagyította volna, az eredmény nagyjából ugyanez lett volna” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik