Szórakozás

Kikészült D. Tóth Kriszta

D(960x640).jpg (D. Tóth Kriszta)
D(960x640).jpg (D. Tóth Kriszta)

A stressz levezetésére még a cigarettára is rákapott a DTK Show műsorvezetője, miközben nemrégiben még a tüdőrák elleni kampány arca volt.

A Bors információi szerint az utóbbi hetekben sokszor látták a köztévé épületének kijelölt helyein dohányozni D. Tóth Krisztát azok után, hogy alig több mint 5 évvel ezelőtt ő volt az arca a Célkeresztben a tüdőrák elnevezésű kampánynak.

Az M1-en másfél éve induló DTK Show háziasszonyát megviselték az elmúlt hónapok harcai, a műsor körüli pletykák, amelyekre a kollégáinak címzett „búcsúlevele” magyarázattal szolgál. Az MTVA-nál azonban a felmondását ingerülten fogadták és kiszivárogtatással vádolták meg.

A bulvárlap úgy értesült, hogy D. Tóth Kriszta a felmondásával egy másik munkától is elesett, hiszen ő vezethette volna Gundel-Takács Gábor oldalán A Dal című műsort, az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóját.

FRISSÍTÉS! D. Tóth Kriszta közben személyes Facebook oldalán cáfolta a Bors értesülését: “Mindenkit megnyugtatok, hogy nem készültem ki, és nem cigizek. :)” – írta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik