Szórakozás

Élő adásban fuldoklott Caramel – Kínos baki a Voice-ban

A Voice harmadik élő adásából Ismét négy énekesnek kellett távoznia. Torzsa Gabinak, Czerovszky Heninek, Bűdi Szilárdnak, véget ért a verseny.

A tegnap esti Voice első színpadra lépője Somló Tamás énekese Czerovszky Heni volt, aki teljes erőbedobással készült a héten, hogy minél tökéletesebb legyen a produkciója. A magáról igen megosztó véleményeket kialakító Heni szerint az őszintesége csapódik le bizonyos emberekben negatívan. Mező Misi szerint a lány kezdi megszokni, hogy előtérbe került, a facebookozók pedig ezúttal is keményen bírálták a rutinos énekesnőt.

Quan produkciója kapcsán Malek Andrea vallott színt: „Nem hittem, hogy neked ebben a mezőnyben tered van” – jelentette ki. A vietnámi fiúról mestere, Caramel úgy vélekedett, hogy hétről hétre jobban teljesít.

Berkes Olivérnek azt tanácsolták a mesterek, hogy végre higgye el, hogy jó pasi, Somló Tamás szerint a fiú magát a nagybetűs nívót képviseli.

Veres Mónika a könnyeivel küszködött a próbák során, de elhatározta csak azért is megmutatja: mély érzésű ember. Malek Andi, aki eddig kemény kritikával illette a lányt, kijelentette, bár Móni kemény, férfias egyéniség, de most, törékeny és igazán őszinte volt. Misi, lány mestere megkönnyezte a produkciót.

A következő fellépő, Mező Misi csapatának tagja, Bűdi Szilárd elmondta, a múlt heti Robbie Williams-nóta előadása óta felszabadultabbnak érzi magát és örömmel tölti el, hogy Malek Andrea sem orrol rá az “andikámozás” miatt. Caramel a főpróbán nagy vihart kavart sztriptíztáncosokat hiányolta, de leszögezte, az énekes végre megérett a Voice-ra.

Andi énekese, Schwartz Dávid, Mező Misi szerint Malek tévedett, hogy dívát akart csinálni a fiúból. Andrea viszont büszke a srácra, szerinte lépésről lépésre mindig újat hoz. Somló Tamás Andi mellé állt, szerinte Dávidnak nagyon jól állt a dal.

Husnullina Regina elmondta, hálás Somlónak, hogy másodszor is esélyt adott neki a múlt héten. A produkció után Caramel elmondta, az énekesnő szépen használja együtt a női bájt és a hangot, az ősz mester szerint tiszta „bio”, ahogy a lány énekel, és őt hallva mindig megnyugszik és mosolyog. Misi pedig kijelentette, ha lesz lánya, azt szeretné, ha Regina vagy valaki hozzá hasonló, és nem egy tinisztár lenne a példaképe.

A múlt heti repülése óta felszabadult Henderson Dávid szeretné, ha a nézők nem csak a komoly arcát látnák. Somló Tamás elárulta, számára mindig élmény a fiú és hozzátette Dávid legutóbbi produkciója kapcsán Nils Holgersont vizualizálta, talán a Henderson név miatt. Caramel a produkció értékelésekor félrenyelt, ivott, fuldoklott egy sort, majd védence táncán poénkodott: “mintha én tanítottalak volna”.

Weisz Viktor, Somló énekese ezúttal energikusabb oldalát mutatta meg tegnap este. Andi szerint a srác produkciója magáért beszélt. Misinek Viktor cipője keltette fel az érdeklődését. Az ősz mester pedig egyenesen Voice Viktornak hívta az énekest. „Te is jó voltál meg én is” – szögezte le.

Szécsi Sacit és Szécsi Böbét sikerült összekeverniük a műsorkészítőknek és rossz kisfilmet tettek a lejátszóba. Kimmel Szabó szabadkozott egy sort a baki miatt Mező Misi kis védence színpadra állása előtt. Mestere szerint ügyes volt a lány, Caramel szerint Böbe nem az saját stílusában énekelt.

Ikertestvérét Szécsi Saci követte. Fellépése előtt újranézhettük – a korábbi baki miatt – bejátszóját. Malek szerint a lány faarccal énekelt, mestere, Somló szerint ez életkora miatt lehetett. „Érik a gyümölcs” – szögezte le.

Pál Dénes nem először énekelte Quimby örökbecsű dalát, a Most múlik pontosant. Caramel szerint a voice-os adta elő  mindeddig a legjobban Kiss Tibi szerzeményét.

Torzsa Gabi produkciója után Mező Misi elárulta, imádkozott, hogy a lánynak legyen elég levegője a dal végére is. Malek Andi, Gabi mestere szerint hiteles volt az előadás.

Caramel versenyzője, a swingénekes Gájer Bálint Somlót a múltba repítette. Mestere szerint a produkció profi volt.

Nádor Dávid gondolatai a felkészülés során beteg kislánya körül forogtak, így a próbák sem úgy teltek, ahogy tervezték mesterével. Mező Misi nem volt elragadtatva a produkciótól, Caramel szerint pedig ez a stílus állt eddig a legjobban az énekesnek. Malek Andi természetesen boldog volt Dávid produkcióját hallva.

Először Malek Andrea csapatánál zárták le a szavazatokat. Elsőként Nádor Dávid jutott tovább és a nézői szavazatok alapján Schwartz Dávid sorsáról sem mestere döntött. Schrott Péter és Torzsa Gabi közül a női mester a rocker fiút juttatta tovább. Gabi sírva búcsúzott a tehetségkutatóból.

(Fotó: TV2)

Somló Tamás énekesei közül Husnullina Reginára és Weisz Viktorra érkezett a legtöbb nézői voks. Az ősz mester Szécsi Sacit vitte tovább Czerovszky Heni ellenében.

(Fotó: TV2)

Mező Misi csapatából Veres Mónikára és Pál Dénesre szavaztak a legtöbben. Az egykori Megasztár-győztes Szécsi Böbét szeretné látni a továbbiakban is, Bűdi Szilárd búcsúzott a tehetségkutatóból.

(Fotó: TV2)

Végül Caramel énekeseinek szavazását zárták le. Berkes Olivért és Henderson Dávidot a nézők juttatták után. A mester úgy döntött Gájer Bálint maradhat és Nguyen Anh Quannak mennie kell.

(Fotó: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik