Szórakozás

Bagi Iván: „Megtagadtak a testvéreim, nincs többé családom!”

Bagi Iván (Bagi Iván)
Bagi Iván (Bagi Iván)

Pár hónapja még reménykedett a békülésben, de csalódnia kellett. Bátyja megtagadta, öccse és nővére pedig szóba sem állnak vele.

A nevettető tavaly nyáron még büszkén nyilatkozta, hogy tizenhat év után kibékült bátyjával és nővérével. Sok-sok sérelemre próbált akkor fátylat borítani, de úgy tűnik, hiába hitt abban, hogy újra egyesíteni tudja a családot. Karácsonykor testvéreivel szeretett volna lenni, de ők minden találkozást elutasítottak.

Fotó: Facebook

„Azt hittem, hogy számíthatok rájuk, de ők nemcsak hogy nem akartak velem karácsonyozni, de lényegében meg is tagadtak. A bátyámnak az egyik közösségi portálon írtam levelet, és ismerősnek jelöltem. Ám ő csak egy kurta, megdöbbentő választ küldött. Közölte, hogy nem szeretné, ha mások számára kiderülne a köztünk lévő rokoni kapcsolat. Hallani sem akar rólam, sőt úgy érzi, számára kínos, hogy nemcsak ismer, de még ráadásul a testvére is vagyok” – mondta a Story magazinnak Bagi Iván.

Iván családteremtő próbálkozásai a másik két testvérénél is csődöt mondtak. Öccse még egy beszélgetéshez is túl elfoglaltnak bizonyult, és nővére sem válaszolt a levelére. Az e heti Storyból kiderül, hogy a nevettető hogyan éli meg az elutasítást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik