Szórakozás

Lola és szerelme egymás ellen küzdenek

Lola Brasch Bence (Lola,  Brasch Bence)
Lola Brasch Bence (Lola,  Brasch Bence)

Furcsa helyzetbe került Lola és Brasch Bence, ugyanis a sztárpár mindkét tagja külön produkcióval nevez az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Lola és Brasch Bence is elhatározta, hogy indul az Eurovíziós Dalfesztiválon. Már dalaik is elkészültek, sőt Lola hamarosan klipet is forgat majd a sajátjához. A sztárpár tagjai nevezésüket is leadták már, így akarva-akaratlanul is egymás ellen harcolnak majd a megmérettetésen.

„Ez egy különös helyzet, ugyanis még sosem kerültünk Bencével ilyen szituációba. Nincs közöttünk rivalizálás, el tudjuk különíteni a versenyt a kapcsolatunktól. Persze mindketten szeretnénk kijutni az Eurovízóra, de azért drukkolni fogunk egymásnak is. Csak azért izgulok, hogy mindketten bekerülhessünk a döntőbe” – mondta Lola.

Az énekesnő reméli, hogy a megmérettetés nem fog problémát okozni a kapcsolatukban. Azt mondja, hogy ha ezen összevesznének, akkor nem is lenne igazi szerelem az övék.

„Nem egymás ellen harcolunk, hanem azért, hogy meggyőzzük a közönséget. Kicsit furcsa volt, amikor tudatosult bennem, hogy mindketten neveztünk az Eurovízióra, de szeretjük egymást annyira, hogy nem görcsölünk ezen. Nagyon fogunk örülni egymás sikereinek, bármi is történik majd” – árulta el Brasch Bence.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik