Szórakozás

Nem törődik haldokló anyjával Jennifer Aniston

Ismét megromlott Jennifer Aniston és súlyos beteg édesanyjának a viszonya. A sztár még a kórházban sem látogatja a mamáját.

Bár nagy szüksége lenne Nancy Dow-nak lánya támogatására, Jennifer Aniston tudomást sem vesz anyjáról. A hetvenhat esztendős egykori színésznő november eleji kar- és válltörése óta kórházban van. A z idős asszony a műtét közben ismét stroke-ot kapott, és elkezdett Alzheimer-szerű tüneteket produkálni. Az állapota egyre rosszabb, és az orvosai szerint halálán van. Ráadásul úgy tűnik, nincs ereje küzdeni az egészségéért, ugyanis lánya nem látogatja és nem is érdeklődik felőle.

Azt nem tudni, hogy az igencsak terhesnek tűnő Jen miért tagadta meg újfent anyját, hiszen jelen állapotában aligha árthatott neki Nancy. Nem úgy, mint korábban, amikor egy magánéleti tikokat kiteregető könyvet írt kisebbik csemetéjéről. Ezen annyira összevesztek, hogy csak Dow tavalyi agyvérzésekor békültek ki, kilencévnyi mosolyszünetet követően. Azóta töretlen volt a viszonyuk, egészen mostanáig.


Anistont nem érdekli, hogy anyja halálán van

Ajánlott videó

Olvasói sztorik