Szórakozás

Adele megőrült, de jól néz ki! Íme

Megszállottként rejtegeti fiát Adele a világ elől, még az államnak sem hajlandó elárulni semmit a piciről.

Korábban a témában:

Azt eddig is tudtuk, hogy csak a dalain keresztül szeret a magánéletéről beszélni Adele, viszont amióta anya lett, betegessé vált a titkolózása. A gyerekéről mindössze annyit tudni, hogy fiú, és egyes információk szerint október 19-én született, de ezt senki nem erősítette meg. Az énekesnő nemcsak babáját, de minden mást is rejteget vele kapcsolatban. Még az állam felé sem adott ki róla semmilyen adatot, pedig ez kötelező lett volna. A brit törvények szerint minden szülőnek negyvenkét napja van, hogy gyerekük világra jöttét követően regisztrálják őt. Adele viszont nem hajlandó kiadni senkinek a pici nevét, pontos születési napját és helyét. Ugyanis szerinte mindezt egyből elárulnák a bulvársajtónak, nekik pedig semmi közük nincs hozzá. Így viszont büntetést kell majd fizetnie, ami aligha okoz gondot neki, hiszen 32 millió albumot adott el eddig.

A kisfiúról nemcsak nem tudhat semmit a világ, de nem is láthatja. Amikor sétálni indulnak, akkor egy hatalmas sállal vagy kendővel letakarja a babakocsit, így egy milliméter sem látszik ki a piciből. A kevés barátja közül sem látogathatja senki őket, nehogy bárki meséljen az újságíróknak a babáról, vagy esetleg titokban lefotózza.

Adele (adele, )
Csak a szülők láthatják a picit

Címkék: adelesztárbébi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73907964, Molnár B. Tamás, gasztronómiai egyesület elnöke, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.