Szórakozás

Háttérénekesét küldte haza a Voice-ból Caramel

Meglepő párost rakott össze Caramel: a harmincegy éves, évek óta zenészként dolgozó Harót Balázsnak és a tizennyolc éves Berkes Olivérnek kellett megküzdenie egymással.

A két srác nem ismerte egymást, Olivér csak Balázs profizmusának hírét hallotta, amitől kicsit meg is ijedt. A ringben azonban nem az számít, ki mit tett le már az asztalra, hanem hogy éppen abban a pillanatban mennyire sikerül meggyőzni a mestereket. Balázs bevallotta azt is, hogy ugyanolyan erős lámpalázzal küzd, mintha először lépne színpadra.

Bár az elején még kissé feszülten indult a dolog, de hamar megtalálták a közös hangot és sok dolgot megtudtak egymásról a próbák során. Balázs és Olivér is inkább visszahúzódónak tartja magát, nem a hangos szóváltásoktól voltak hangosak próbáik. A színpadra lépésük előtti próba pedig olyan jól sikerült, hogy mindketten végig mosolyogták és sikerült lebontaniuk minden gátlásukat.


A produkciót követően még a mindig kritikus Malek Andrea sem tudott belekötni a dalba – neki Olivér tetszett jobban és így volt ezzel Mező Misi és Somló Tamás is. De a végső szót természetesen csak Caramel mondhatta ki, aki egykori vokalistája és barátja és egy ifjú tehetség közül kényszerült választani, majd hosszas hezitálás után döntött Berkes Olivér mellett.

Úgy fogalmazott, Olivérről elhiszi, hogy megnyerheti a Voice-t. A fiatal srác nagyon örült a továbbjutásának, főleg azért, mert édesanyja kiesése után ez mindkettejüknek hatalmas örömöt jelentett.

Csalódottan vette tudomásul a kiesését Balázs, ugyanakkor nem küldte padlóra Caramel döntése. Elárulta, folytatja az éneklést, tovább megy a megkezdett úton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik