Szórakozás

Gyűlöli az amerikaiakat PSY

A Gangnam Style előadója, PSY korábban egy USA-ellenes dallal hódított hazájában, amiben az összes amerikai meggyilkolásra szólítja fel közönségét.

Amilyen gyorsan a legnagyobb világsztárok között találta magát PSY, olyan gyorsan el is tűnhet. Legalábbis Amerikában egész biztosan erős hanyatlásnak indul a karriere, miután fény derült a korábbi munkásságára. A dél-koreai énekes-rapper 2004-ben egy olyan dallal hódított hazájában, ami az amerikai nemzet gyűlöletéről szól. A kemény rockalapokra készült szerzeményben PSY arra szólítja fel honfitársait, gyilkolják meg az összes amerikait, méghozzá kivételes könyörtelenséggel, hogy minél jobban szenvedjenek.

Mindez pedig elég ironikus, hiszen jelenleg annak köszönheti, hogy mindenki ismeri a nevét, és a vírusként terjedő dalát, a Gangnam Style-t, mert az amerikaiak rákattantak. Maga PSY is érzi, hogy hálásnak kell lennie a felkarolásáért, ezért már bocsánatot is kért az USA-ellenes szerzeményéért. Nagyon bánja, hogy a dal megszületett, de akkoriban nagyon nem értett egyet az iraki invázióval, és valamilyen módon tiltakozni akart a háború ellen. Viszont most már tudja, hogy az amerikai hadsereg nem önös érdekekből, hanem segítőszándékkal vonult be az országba.

Az utólagos heves nyelvcsapások azonban nem biztos, hogy kibékítik majd az amerikaiakat, és gyorsan megfeledkeznek kedvencükről. PSY egyébként nem először okoz botrányt. Előző öt albumai közül többet betiltottak Dél-Koreában, és sokan az ország legkárosabb előadójának tartják, aki megrontja a fiatalok gondolkozását obszcén szövegeivel.


Korábban gűlölte, ma már isteníti az amerikaiakat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik