Szórakozás

Elhunyt a világsztár

Dave-Brubeck(960x640).jpg (dave brubeck, )
Dave-Brubeck(960x640).jpg (dave brubeck, )

Egy nappal kilencvenkettedik születésnapja előtt elhunyt a jazz történelmének első igazi világsztárja, Dave Brubeck.

Tegnap fia a szokásos kardiológiai vizsgálatára vitte Dave Brubecket, ám az idős zenész rosszul a lett a kocsiban, és a kórházba érve életét veszítette. A jazzlegenda ma lett volna kilencvenkét éves, amire óriási, sztárokkal teli partival készült a családja. A születésnapi ünnepségből azonban virrasztás lesz a szomorú tragédia miatt. A tragédiát ma jelentették be.

Brubeck volt a jazz első világsztárja, sőt a szakmában a legnagyobbként szokás emlegetni a mai napig. Karrierjét a II. világháborút követően kezdte, 1951-ben megalapította a The Dave Brubeck Quartettet, amivel elképesztő sikereket ért el. Time Out című albumuk volt az első jazzlemez, ami átlépte az egymilliós eladási határt, és máig az egyik legtöbb példányban elkelt nagylemez a stílusban. Take Five című daluk pedig a legnagyobb klasszikusok közé tartozik, melynek dallamai mindenki számára ismerősek. Annak idején sikerült felkerülnie a Billboard százas listájára is, amit nem túl sok jazzszerzemény mondhat el magáról, de még jelenleg is világszerte rendszeresen része a rádiók repertoárjának. Brubeck és társai az amerikai jazzszféra legmeghatározóbb alakjai lettek, és a stílusuk rengeteg kortárs, illetve későbbi zenészt inspirált pályafutásuk során. Az ötvenes-hatvanas években csak az kapott munkát a klubokban, aki hasonló zenét játszott, mint Dave.

1967 után inkább szóló-előadóként munkálkodott, és több mint száz albumon volt hallható zongorajátéka. A jazz mellett kipróbálta magát a balettben és az operában is. 1954-ben első jazzmuzsikusként felkerült a Time magazin címlapjára, 1996-ban Grammy életműdíjat kapott, egy évvel később pedig Budapesten is nagy sikerű koncertet adott.


A legendás kvartett

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik