Szórakozás

Csúnyán kirúgták a “fölösleges” nőket az RTL-es műsorból

tomi gazda (tomi gazda, )
tomi gazda (tomi gazda, )

Ezúttal három hölgynek kellett búcsúznia a Házasodna a gazda című műsortól, na meg a reménytől, hogy végre férjet fognak maguknak. Erika még utoljára beszólt az anyós-jelöltnek, Kata inkább csak sírt.

Egyre keményebb Tomi gazda anyukája. Nem elég, hogy beleszól fia választásába, de még veréssel is megfenyegette a pelenkás korból már jó ideje kinőtt csemetéjét. Ám ezt megelőzően kihallgatásra maga elé rendelte az egyik lányt, akiben viszont emberére talált. Amikor ugyanis arról próbálta kifaggatni Katát, hogy milyen volt az első férje, meg miért váltak el, a lány kerek perec a szemébe vágta a kíváncsi Tomi anyunak, senkinek semmi köze a múltjához.

Tomi gazda végül a tőle legtávolabb ülő Enikőt választotta

Na, ennek aztán meg is lett a következménye. Ezt követően az asszony fiát, Tomit állította a szőnyeg szélére és számon kérte, miért nem udvarol rendesen. Kioktatta a „gyereket”, ha ennyire bénán csajozik, inkább kérne tanácsot az apjától. Természetesen ezt követően sem fojtotta magába a szót. Kijelentette, legszívesebben úgy megpofozná Tomit, hogy az rosszul lenne. A verés meg szerinte azért járna, mert a gazda felizgatta szegény szüleit, akik teljesen kikészültek az izgalomtól, még aludni sem tudtak. Végül arra is rávilágított Tomi anyukája, hogy fiának azért kellene Enikőt választani, mert ő még fiatal és formálható, ellentétben az elvált Katával, meg a gyerekeinek apát kereső Erikával. Naná, hogy Tomi végül Enikőt választotta, mit is tehetett volna mást a szerencsétlen. Erika azonban távozóban még odaszólt Tomi mamájának, miszerint sose ítélkezzen mások felett.

Közben András gazda is meghozta döntését. Ő Orsi mellett döntött, akit aztán a helyi bálban be is mutatott mindenkinek. Romantikusan mesélt róla barátainak, elmondta, ő a barátnője, akit megnyert. Csodálatos, minden nő ilyen belépőre vágyik, nemde?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik