Szórakozás

Tatár Csillába piával próbáltak lelket önteni

Bármennyire is készült a képernyős feladatra, Tatár Csilla elmesélte, mennyire izgult az első élő adása előtt. Még az alkohol sem segített neki.

Bár ma már fesztelenül áll a kamerák elé Tatár Csilla, nem felejti el, hogy ő is szorongott, amikor először ült a Mokka műsorvezetői székébe. A tévés akkor debütált, amikor Liptai Claudia A Sztárok a fejükre estek című műsorral Afrikába utazott és eleinte ugyancsak bőven szüksége volt megerősítésre, hogy jól csinálja, amit csinál.


Csilla azóta állandó háziasszonya a TV2 Mokkájának, ám most felidézte az első napját a stúdióban. Elmesélte, hogy kollégái itallal  várták az ominózus napon, és így sikerült összeszednie a bátorságát. “Az aznapi szerkesztő egy kupica pálinkát készített be a sminkszobába. Azt megittam, nem sokat segített” – emlékezett vissza.

AFenyő Iván a SuperMokkába műsorvezetése kapcsán árulta el Csillának Fenyő, hogy ő nem tartott a vendégeitől, pusztán érdeklődéssel várt egy-egy riportalanyt, ilyen volt Torgyán József.

Patrícia bevallotta, neki már akad olyan riportalannyal is dolga, mint például pár napja Orosz Barbara, akitől tartott, de végülis érdekes beszélgetés született a találkozásukból.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.