Szórakozás

Kirúghatják az áruló magyar sztárügyvédet

Botránykönyvet kíván írni az egyik magyar ügyvéd – tudta meg a Hír24. Állítólag híres ügyfelei szennyesét akarja kiteregetni. Azt, hogy kiről van szó, a szakma is csak találgatja.

A Hír24 több helyen is érdeklődött, de senki nem vállalta magára, hogy ő írná az említett könyvet. Ugyanakkor informátorunk állítja, ő biztosan tudja, készül az iromány, és arról is tudomása van, hogy több sztár retteg, esetleg kiteregetik intim titkaikat.

Magyar György ügyvéd már írt könyvet, de ezt a mostanit nem ő készíti. Mint mondja, elég aggályosnak véli ezt a történetet, mert ha igaz, amit pletykálnak, akkor félő, hogy a titokzatos ügyvéd elárulja az ügyfeleit, ami etikátlan és törvénytelen is.

„Az ügyvéd olyan, mint a pap vagy az orvos, nem árulhat el titkokat senkiről. Annak nem vagyok ellene, hogy valaki könyvet írjon, de azt csak ismeretterjesztő jelleggel tegye, nem pedig úgy, hogy közben elárulja az ügyfeleit, akiknek egyébként nem szabad felismerhetőnek lenni. Minden ügyvédnek meg kellene értenie, hogy soha nem ő a főszereplő egy ügyben” – mondta Magyar György. Szerinte komoly következménye lehetne, ha valaki valóban botránykönyvet írna a kollégái közül.

Ebben az esetben az az ügyfél, aki felismerhető a műben, panaszt tehet az ügyvédi kamaránál, ahol nyilvánvalóan kivizsgálják az ügyet. Ha úgy ítélik meg, hogy az illető vétséget követett el, akkor szankcionálják, a legsúlyosabb esetben, akár a kamarából is kizárhatják. Emellett az ügyfél kártérítési pert is kezdeményezhet, ha megállapítják a jogellenességet.

Magyar György írt már könyvet, de ezt a mostanit nem ő jegyzi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik