Szórakozás

VV Évát akarják

vv éva (vv éva)
vv éva (vv éva)

Miután kiderült, hogy a ValóVilág negyedik szériájában szereplő fiataloknak lejárt az RTL-es szerződésük, a Hír24 arra volt kíváncsi, kire tartanak igényt más csatornák.

Több, kisebb és nagyobb televíziót is megkérdeztünk. A legtöbb helyen azt mondták, komolytalannak tartják, hogy valóságshow-szereplőkből műsorvezetőket csináljanak. Megjegyezzük, az RTL Klub többször próbálkozott hasonlóval, de igazán sosem jött be ez a dolog. Csupán Majkának sikerült megvetnie a lábát műsorvezetőként a médiában, a többiek előbb-utóbb eltűntek. Igaz, Alekoszt is elcsábította a konkurencia, de mint tudjuk, hosszú távon neki sem sikerült beférkőznie a TV2-höz.

Míg műsorvezetőként nem igen számítanak a volt VV-sekre, addig például beszélgetős műsorokba többüket is szívesen meghívnák. Szóba került ilyen tekintetben a frissen nősül Béci, Gigi, Éva, Szandika és Laci neve is. A legtöbb helyen egyébként Évát emlegették, aki még mindig szinte naponta szerepel az újságokban különböző botrányok kapcsán. Az egyik csatornánál például elmondták, akár állandó munkatársként is számítanának rá.

Éva a Hír24-nek elmondta, szívesen venné, ha megkeresnék valamelyik televíziótól, bár erre eddig még nem került sor. Régi álma volt, hogy a médiában dolgozhasson, de a VV óta erre nem volt lehetősége. A szőkeség tart attól, hogy ez a mostani hír is csak kamu, és valójában azért nem adnak neki lehetőséget, mert az újságok többször is lejáratták őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik