Szórakozás

Rettenetesen néz ki Szorcsik H. Viki lába

A Jóban Rosszban sztárjának az orvosok első diagnózisa szerint már rég meg kellett volna gyógyulnia, de ehelyett csak tovább romlott az állapota.

Szorcsik H. Vikit három hónappal ezelőtt érte súlyos baleset. A színésznő egy szerencsétlen mozdulat következtében forrázta le a lábát. Az égési sérülésekkel azóta is küzd, számos gyógymódot kipróbált már. Az orvosok akkor azt ígérték neki, hogy két hónap alatt meggyógyul, ám még azóta is fennáll a problémája, sőt a napokban ismét romlott az állapota.

“Sajnos megint megbetegedett a lábam, két gennyes góc keletkezett a bokámon. Ezt az orvosom eltávolította és újabb kötést kaptam. Most újra minden második nap kötözésre kell járnom, és a felépülésem még hónapokig is tarthat. Mikor lesz már ennek vége?” – szomorkodik Szorcsik H. Viki.

A színésznőt mindez gátolja a közlekedésben, az öltözködésben, a ház körüli munkákban és a kisbabája ellátásában is. A nehéz napokban Szorcsik H. Vikinek nővére vagy anyukája segít.

A JóbanRosszban egykori színésze Facebook oldalán egy fotót is közzétett lába jelenlegi állapotáról, amelynek tanulsága szerint a seb valóban sokkal rosszabbul fest mint hetekkel ezelőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik