Szórakozás

Túlsúlya miatt figyelmeztették Brasch Bencét

Brasch Bence (brasch bence)
Brasch Bence (brasch bence)

Színházi munkáját is elveszítheti, ha túl sok kiló szalad fe lBrasch Bencére. Egyszer már a direktor is figyelmeztette, hogy ideje fogyókúrázni.

Brasch Bence nehezen tudja kordában tartani a súlyát. A Csillag Születik felfedezettje már az RTL tehetségkutatójában is folyamatosan fogyókúrázott, de amint abbahagyta, azonnal visszamentek rá a verejtékkel leadott kilók. Most az Operettszínház színészeként még inkább oda kell figyelnie az alakjára, ugyanis az előadások alatt jó kondícióban kell lennie.

„Régen már többször belekezdtem az edzésbe, de valamiért mindig abbamaradt. Legutóbb akkor határoztam el magam újra, amikor négy-öt kiló felszaladt rám. A plusz kilók miatt sokkal nehezebben tudtam teljesíteni a színpadon. Egy-egy előadás végén patakokban folyt rólam az izzadtság, és nagyon lihegtem. Emellett a direktor is figyelmeztetett, hogy fogynom kell, így muszáj volt lépnem” – mondta a Hír24-nek Brasch Bence.

A színész-énekes szerencsére gyorsan tudott változtatni a súlyán. Másfél hónap alatt leadta a felesleget, és azóta is rendszeres vendége egy belvárosi edzőteremnek.

„Szinte mindennap ott vagyok, órákon át izzasztom magam a kívánt eredmény érdekében. Egy személyi edző is segít a munkában, egy jól megírt edzésterv alapján haladunk” – árulta el Brasch Bence, aki az alakformálással szerelmének, Lolának is tetszeni szeretne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik