Szórakozás
Alföldi Róbert a Mágnás Miska rendezője (alföldi róbert, mágnás miska, szegedi szabadtéri játékok 2012, )

Alföldi rajongói balhéra készülnek

Megmozdult az internetezők tábora is annak érdekében, hogy megmentsék Alföldi Róbertet. Lájkolnak, posztokban hallatják a hangjukat és Alföldi riválisát, Vidnyánszky Attilát kritizálják.

Korábban a témában:

„Támogatom, hogy Alföldi Róbert maradjon a Nemzeti Színház igazgatója” elnevezéssel hoztak létre csoportot a Facebookon, amelyet eddig csaknem 6900 ember lájkolt.

Úgy tűnik, a rajongók nem akarnak beletörődni abba, hogy Alföldi Róbert igazgatói posztjára mások is pályáznak, és azt szeretnék, ha továbbra is kedvencük maradna a Nemzeti Színház direktora. Sokan teljesen kiakadtak, amikor megtudták, hogy Vidnyánszky Attila is pályázik a főigazgatói posztra. A hozzászólásokból kiderül, hogy Alföldit mindenáron megvédik követői, sőt szóba került az is, hogy bojkottálni akarják az előadásokat, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a nézők szeretnék:

„Majd ott is egyre többször kikerül a tábla, hogy az előadás technikai okok miatt elmarad, mint az Új Színházban. A fővárosiak /mivel leginkább ők járnak színházba/ bojkottálni fogják a Nemzetit, ha politikai alapon dől el az igazgató személye” – írja az egyik Facebookozó.

Egy másik internetező a következőt posztolta: ”Még egy színház, ahova nem megyek ezután.”

„Ha az égiek ránk figyelnének, nem fenyegetné veszély Alföldit, mert nem ez a banda vezetné ezt az országot. De sajnos, a mai körülmények között úgy gondolom, hogy az egész pályázati cécó csak cirkusz, már rég eldöntötték, hogy Robinak mennie kell. Egyáltalán nem a művészi teljesítmény számít…” – olvasható egy másik kommentben.

A Hír24 Alföldi Róbert egyik pártolójától azt is megtudta, hogy abban az esetben tüntetést szerveznek, ha nem a jelenlegi igazgató nyeri meg a pályázatot. Azt mondja, Alföldi rajongói mindenre képesek azért, hogy kedvencük és a kultúra diadalmaskodjon, ne pedig a politika.

alfoldi(430x286).jpg (alföldi)

Címkék: Alföldi Róbert

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73903877, Szúnyogirtás repülőről, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.