Szórakozás

SP kiakadt és jól megmondta

éder krisztián (sp)
éder krisztián (sp)

Éder Krisztiánt kiakasztja, hogy "ambíciójukat vesztett fotósok és egyéb munkanélküli szakemberek" becsmérlik a munkáját.

Néhány napja nyílt meg a zenélés mellett már hat éve fotózással is foglalkozó SP kiállítása. Itt tekinthető meg többek között a terhes Ebergényi Rékáról készített szexi fotósorozat is. A külön erre az alkalomra készült divatanyagok mellett Krisztián diplomamunkája, a Mainstream is falra került, ami egy dokumentarista jellegű sorozat “SP” közönségéről, a fellépések helyszíneiről, a pörgős utazásokról Éder Krisztián perspektívájából, úgy, ahogy ő látta az “őrületet”.

A belvárosi tárlat nyilvános megnyitója előtt zártkörű bulit is tartott barátoknak, hírességeknek, pályatársaknak és újságíróknak. A meghívós rendezvényen azonban nem ment minden teljesen rendben.

“A kiállítást nem szórakozásból csináltam. Tisztában vagyok a kvalitásaimmal és sokakkal ellentétben nagyon jól tudom, hogy hol tartok jelenleg a vizuális munkáimat illetően. Nagyon örülök és köszönöm, hogy olyanok is részt vettek a zártkörű megnyitón, akiket egyáltalán meg sem hívtam és igazából nem is ismerek, de a hányinger kerülget, amikor pár órára egy lájtos seggnyalást követően hallom ugyanazon illetőkről, hogy megy a mutyi meg a fikázás a háttérben, hogy ilyet bárki tud. Hajrá!” – írja Facebook-oldalán Éder Krisztián.

“Különösebben nem érdekel, mert teljesen más dolgok motiválnak, csak gagyinak tartom. Nagyon-nagyon sajnálom azokat az ambíciójukat vesztett fotósokat és egyéb munkanélküli szakembereket, akik másokban keresik a hibát, maguk helyett, és őszintén örülök, hogy nem vagyok részese a klasszik, kétszínű, sunyi magyar ‘elitnek’ (tisztelet a kivételnek persze ) és, hogy reményeim szerint megtaláltam a mellém való embereket, barátokat” – teszi hozzá SP.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik