Szórakozás

Növényi Norbert: “Nem kell engem sajnálni”

A birkózó néhány napja megtörten nyilatkozott kilátástalan helyzetéről. Bár a bank hamarosan mindenét elviheti, még bizakodik.

Mint ahogyan azt a Hír24 is megírta, Növényi Norbert hamarosan mindenét elveszítheti. Az olimpiai bajnok birkózó korábban arról nyilatkozott megtörten, hogy a bank felmondta hitelszerződését, s már a közüzemi számlák fizetésére is alig futja a családnak. Növényi most a Facebookon arra kéri rajongóit, hogy ne sajnálják helyzete miatt.

“Köszönöm nektek a kedves üzeneteket, de nem kell engem sajnálni, nálam sokkal rosszabb helyzetben élő emberek vannak és én megoldom a gondjaimat! Tényleg csak azért vállaltam a nyilvánosságot, hogy az én történetemből mások okuljanak és ki tudják kerülni a problémákat és figyeljenek arra, kiknek segítenek és kivel mennek bele üzleti vállalkozásba” – írta Növényi Norbert.

“Aki meg most kárörvendő megnyugtatom, hogy soha semmit nem adtam fel. Mindig sikerorientált voltam és most is megoldom amit elrontottam, illetve amibe a kedves barátaim belerángattak! Megtanultam, hogy mindig mindenre van megoldás, csak meg kell találni! Köszönöm még egyszer és tudjátok, minden csoda három napig tart és az élet megy tovább” – tette hozzá az olimpiai bajnok birkózó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik