Szórakozás

Bajor Imre a haláltól retteg

bajor imre (bajor imre)
bajor imre (bajor imre)

Bajor Imrét egyre gyakrabban és egyre intenzívebben foglalkoztatja az elmúlás gondolata. Retteg a megváltoztathatatlantól és reménykedik abban, hogy ő bizony elkerülheti a halált.

Egy hipochonder számára nincs nagyobb trauma, mint ha a képzelt betegségei mellé valódi is társul. Különösen nehéz a helyzete, ha mindeközben retteg az orvosoktól, hiszen így esélye sincs a gyógyulásra. Bajor Imre éppen ebben a cipőben jár.

„Gyakorlatilag egy hétköznapi megfázás is rettenetesen képes kiborítani, hát még ha valami komolyabb betegség réme kísért meg. Nincsenek is arra szavak, hogy mit érzek, amikor megneszelek egy-egy fizikai tünetet. Ráadásul az idő előrehaladtéval egyre többször érzem, hogy itt vagy ott fáj valami, és ez megriaszt, bár nem önmagában a jelenség, hanem inkább a tény, hogy mindez szorosan összefonódik az elmúlással, amiről egyszerűen nem vagyok hajlandó tudomást venni” – mesélte a Bestnek a színész.

Bajor persze félelmében sem veszítette el humorérzékét. “Abban bízom, hogy rövidesen kitalálnak valamit a tudósok. Mondjuk egy kapszulát, amit ha beveszek, megőrizhetem a jelen állapotomat, és végleg elhessegethetem magamtól a halál gondolatát” – viccelődött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik