Szórakozás

Elszabadultak az indulatok a Voice meghallgatásán

Szinte vibrált a levegő a Voice stúdiójában a tehetségkutató utolsó meghallgatásán. A mesterek minden eddiginél kritikusabban hallgatták az énekeseket.

Korábban a témában:

Holnap este látható a TV2-n a Voice utolsó meghallgatása. Míg az előző adásokban  a mesterek nyugodtan válogattak a jobbnál jobb hangú énekesek között, addig az ötödik meghallgatáson elszabadultak az indulatok.

Malek Andrea gyorsan kiválasztotta tizenkettedik, tehát utolsó csapattagját, őt Somló követte, így a versenyzőknek már csak Mező Misi és Caramel adhatott szabad utat.

A csapatukba énekest már nem fogadható ítészek próbálták rábeszélni egy-egy versenyzőre még döntésképes társaikat, akik hol hallgatak a „jó szóra”, hol nem.

voice(1)(430x286).jpg (voice, )

 

Az egyik énekesnő produkciója annyira megfogta Malek Andreát, hogy felugrott forgószékéből, és Caramel kezét a zöld utat jelző gombra tette. A Megasztár egykori győztese azonban nagyon nehezen találta meg tizenkettedik versenyzőjét. A meghallgatáson elmondta, a csodára várt, ami csak nem akart eljönni.


Hogy miként zárult a Voice ötödik meghallgatása, és ki volt az, aki végül meggyőzte Caramelt, holnap este kiderül.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.