Szórakozás

Szita Bence miatt kezelik a sztárcsemetét

Sírva panaszkodott a Hír24-nek az egyik magyar celeb. Elmondta, tinédzser gyermekét annyira megviselte Szita Bence ügye, hogy pszichológushoz kellett vinni.

Úgy tűnik, hogy a 11 éves kisfiú kegyetlen meggyilkolása nem csupán a felnőtteket foglalkoztatja, de már az iskolások között is beszédtéma. Legalábbis erről számolt be a Hír24-nek az egyik magyar sztár, aki azért kérte nevének elhallgatását, mert attól tart, hogy gyermekét csúfolni és bántani fogják iskolatársai, ha kiderül, hogy pszichológus kezeli.

„A gyermekem nagyon érzékeny, mindent a szívére vesz. Bár itthon próbálom távol tartani a híradótól, illetve a durvább hírektől, de az iskolában a gyerekek mindent megbeszélnek egymás között. Így szerzett tudomást Bence meggyilkolásáról is. Úgy gondolom, hogy a gyerekek egymás között torz információkat adtak közzé, mert a gyermekem már úgy jött haza, fél, hogy elrabolják és megölik, mint Bencét. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy itt azért más történt, de nem nagyon tudtam megnyugtatni” – mesélte a híres édesanya, aki nagyon aggódik csemetéje miatt.

Mint mondja, tinédzser gyermekét az eset óta rémálmok gyötrik, nem mer egyedül kimenni az utcára, még a barátaival sem találkozik. Az iskolába is a szülei kísérik.

„Van egy pszichológus barátunk, akihez elvittem a gyereket. Nem tagadom, nagyon megrémültem attól, hogy folyamatosan sír és retteg a gyilkosság óta. A szakember megnyugtatott, hogy nem lesz komolyabb baj, de azért a biztonság kedvéért pár alkalommal még szeretne találkozni a gyerekkel” – mesélte a híresség, aki azt sem titkolja, őt magát is megviselte a kegyetlen történet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik