Szórakozás

“Németország más országoknak diktál”

berlusconi(210x140)(1).jpg (berlusconi)
berlusconi(210x140)(1).jpg (berlusconi)

Nem Mario Montit, hanem Angela Merkelt választotta választási kampánya célpontjának Silvio Berlusconi, volt olasz kormányfő, aki október 24-én bejelentette visszavonulását az aktív politikából, majd ezt három nappal később visszavonta.

“Nem Monti ellen fogunk kampányolni. Meggyőződésünk, hogy az Európai Unió által nekünk és más országoknak diktált szigorúság, amely Németország nyomására született, vég nélküli recesszióba taszította a gazdaságot. Németország egyeduralkodóként viselkedik, szolidaritás nélkül, egoizmustól hajtva… ” – mondta Berlusconi egy vele készített, megjelenés előtt álló interjúkötetben, melynek részletei csütörtökön kerültek nyilvánosságra.

Berlusconi azt ismételte meg, amit az adócsalás miatt rá kiszabott börtönbüntetést követő visszatérésekor hangsúlyozott, amikor az Európai Uniót és Németországot nevezte meg felelősként a gazdasági válságért és azért is, hogy neki tavaly távoznia kellett az olasz kormányfői székből.

Október végi kijelentéseit csak annyiban módosította, hogy az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) párt választási kampánya “közellenségének” Angela Merkelt kiáltotta ki Mario Monti nélkül – írta az olasz sajtó.

Az online hírportálok bemutatták azt a szalvétát is, amelyre egy toszkán étteremben Berlusconi választási stratégiáját vázolta fel. Az újságok szerint azonban Berlusconi hiába akar kampányolni, a PdL már nem követi.

A La Repubblica értesülései szerint a PdL engedetlenségével szemben Berlusconi azzal fenyegetett, hogy ha pártja elhagyja őt, nem fizeti ki a PdL decemberi miniszterelnökjelölt-választásának 3 millió eurós számláját. Ezt Berlusconi tagadta.

A sajtó úgy tudja, maga Berlusconi is kampány helyett a kenyai Malindibe készül, ahol idén ősszel már több hetet töltött Flavio Briatore vállalkozó luxus üdülőfalujában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik