Szórakozás

Mező Misi durván lenyomta Caramelt

Ahogy a Voice meghallgatásainak kezdetén inkább a másik három Mesterhez, Malek Andreához, Somló Tamáshoz Caramelhez húzott a versenyzők szíve, úgy a pénteki adásban Mező Misi bizonyult a legnépszerűbbnek. A Magna Cum Laude frontemberét a legutóbb négy énekesnő is kiválasztotta.

A produkció munkatársai a Voice Facebook-oldalán kérdezték a nézőket, hogy szerintük melyik Mester csapatába kerültek a legtehetségesebb versenyzők, tehát kinek a csapata a legerősebb. Annyi bizonyos, hogy hetekkel ezelőtt egészen más válasz született volna, de most magasan Misi kapta a legtöbb szavazatot. Őt Caramel követi, majd Malek Andrea, a sereghajtó pedig – nagy meglepetésre – az élő legenda, Somló Tamás.

Az adás alatt a Facebookon nyomon követhető bejegyzések szerint azonban nem csupán az énekes csapata, de maga Misi is egyre inkább belopja magát a nézők szívébe. Amíg az első meghallgatáson viselkedését sokan harsánynak találták, a legutóbbi kritikák egyre pozitívabbak.


A vagány Mester sokakat azzal győzött meg, hogy a legutóbbi adásban megmutatta érzékenységét is. Mint már megírtuk, a gyengén látó lány, Agárdi Szilvia produkciója könnyeket csalt Misi szemébe.

„Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ami a hátam mögött történik, az valami hihetetlen csoda. Agárdi Szilvia nem csak a hangjával ért el engem. Fordultam” – kommentálta a lány produkcióját a Magna Cum Laude énekese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik