Szórakozás

Újra szingli Liam Neeson

Máshogy képzelik el a jövőjüket, ezért két év után szakított Liam Neeson és üzletasszony kedvese.

Nem olyan régen még kéz a kézben, romantikusan andalgott Rómában Liam Neeson és Freya St Johnston. Ám az utat nem a szerelmük ünneplésének szánta a színész, hanem egy szép búcsúajándéknak. A nyaralás után nem sokkal ugyanis szakított az üzletasszonnyal. A különválást ugyan Liam kezdeményezte, de mindketten érezték, hogy nincs értelme folytatni a kapcsolatukat.

A közösen töltött két évük alatt jóformán alig találkoztak, mivel ha Neeson nem forgatott, akkor a legtöbb idejét New Yorkban, két fiával töltötte. Freya pedig Londonhoz van kötve, szintén két gyereke miatt. Bár a több száz kilométeres távolságra Johnstonnak megvolt a megoldása, de az ír keményfiú nem akarta elkötelezni magát. Mert szerinte még korai lenne újból családot alapítani felesége három évvel ezelőtti halálát követően. Ezek után pedig egyértelművé vált számukra, hogy merőben máshogy akarják a jövőjüket alakítani.

Liam és Freya már több mint tíz éve ismerik egymást, de csak 2010 őszén, másfél esztendővel Natasha Richardson váratlan tragédiája után fordult komolyabbra köztük a viszony. A kapcsolatukat igyekeztek távol tartani a reflektorfénytől, így mindössze alig egy tucatszor lehetett őket együtt látni. De azért így is sok kritika érte őket, mivel Johnston feltűnően hasonlít Neeson elhunyt nejére, ami elég erős ellenérzéseket váltott ki a kapcsolatukkal szemben.


Az utolsó közös vakáció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik