Szórakozás

Cini spirituális segítséget kér Komár miatt

Zalatnay Saroltának furcsa, nyugtalanító érzése van, mióta Komár László elhunyt. Nem tartja kizártnak, hogy ez ügyben spirituális segítséget kér.

„Amióta Laci elment, egyfolytában csak ő jár a fejemben, nem tudom, mit tegyek. Azt sem tudom, elmehetek-e a temetésére, vagy sem. Természetesen szeretnék ott lenni. Jó lenne, ha kapnék valami jelet” – mondta a Hír24-nek Zalatnay Sarolta, aki hisz az ezotériában, éppen ezért arra készül, hogy egy ebben a témában jártas embertől kérjen segítséget.

Cini a Hír24-nek azt is bevallotta, mindig is erős kötelék fűzte őt és Komár Lászlót egymáshoz, még akkor is, amikor már nem voltak szerelmesek egymásba. Nem titkolja, hogy az elmúlt 40 évben előfordult néhányszor, hogy együtt aludtak, de mint mondja, ez nem egy szexuális viszony volt köztük, sokkal inkább lelki kapocs. Cini tudott mindenről, ami Komár Lászlót bántotta, vagy nyugtalanította, ha ugyanis gondja volt, rendszeresen felhívta. Rácsörgött akkor is az énekesnőre, amikor megtudta, hogy Cini nehéz helyzetben van Márton Csabával való válása miatt.

„Bevallom, megfordult a fejemben, ha esetleg öreg korunkban mindketten egyedül maradunk, akkor ismét együtt lehetünk” – vallotta be Zalatnay Sarolta, aki szeretné szépen csendben, mindenféle rosszérzés és kétely nélkül lezárni magában a Komár Lászlóval való kapcsolatát. Ezt persze az is nehezíti, hogy nem tudtak elbúcsúzni egymástól, hiszen Komár nem engedte be Cinit kórházi szobájába. Zalatnay Sarolta ma már úgy érzi, egykori szerelme vélhetően nem akarta, hogy Cini elesettnek és betegnek lássa őt, ezért nem kívánt vele találkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik