Szórakozás

Most próbál érettségit szerezni a 24 éves VV-s

VV Jerzy (VV Jerzy)
VV Jerzy (VV Jerzy)

A Való Világ egykori szereplője, bár 24 éves, még a tizenegyedik évfolyamban koptatja a padokat.

VV Jerzy az elmúlt időben szinte teljesen eltűnt a rajongók szeme elől. Csak elvétve szerepel az újságokban. A Hír24 utánajárt, mivel foglalkozik az egykori valóságshow-hős.

„Jelenleg egy internetes rádiónál dolgozom, mellette pedig gimnáziumba járok. Még annak idején elvégeztem a szakácssulit, ezután pedig a ValóVilág miatt két évet kihagytam. Csak most tudtam folytatni a tanulást. Már megvolt az első két évem a középiskolából, ezért szeptembertől a tizenegyedik évfolyamot kezdhettem el” – mondta a 24 éves Jerzy.

Az ex-valóvilágos a gimnázium mellett magánrendezvényekből és lengyel–magyar szinkrontolmács munkákból próbálja fenntartani magát. Jerzy elárulta, hogy nem él fényűzően. Szerény albérletét és visszafogott életvitelét így fedezni tudja ebből a kevés pénzből is. Jerzy barátnő híján magára főz és takarít, társaságba és bulizni is csak ritkán jár. A legtöbbet az osztálytársaival találkozik.

„Az osztályba elvileg huszonöten járunk, de csak nyolcan vagyunk bent rendszeresen. Heti két alkalommal vannak óráink, kedden és csütörtökön délután” – mesélte VV Jerzy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik