Szórakozás

Bihal Roland szakított barátnőjével

Az énekes még a Megasztár alatt ismerkedett meg a lánnyal. Kapcsolatuk viharos volt, végül a távolság okozta a vesztét.

Bihal Roland nemrég a legnagyobb közösségi portálon jelentette be, hogy szakított barátnőjével. Miután a Megasztár felfedezettje egyedülállóra változtatta családi állapotát, a Hír24-nek részleteket is elárult a kenyértörésről.

“Még a műsor alatt ismerkedtünk meg, Timi általában mögöttem táncolt a színpadon. Első látásra egymásba szerettünk, azonban a tomboló érzések csillapodtak a hónapok alatt. Az utóbbi időben már se veled, se nélküled kapcsolat volt a miénk. Mindketten túl elfoglaltak voltunk és ráadásul a távolság is közénk állt. Én a legtöbb időt Kecskeméten töltöttem az iskola miatt, vele pedig csak Budapesten tudtam találkozni” – mondta el Bihal Roland.

Az énekes bár szomorú, nem csügged a szakítás miatt. Azt mondja, az ilyen magánéleti mélypontok jót tesznek a művészeknek. Úgy tapasztalta, hogy a szakítás környékén mindig beindul a zenei pályája.

“Kapcsolatfüggőként természetesen megvisel, ha egyedül vagyok, de nem keresem görcsösen az új páromat. A szerelem mindig akkor jön, amikor nem számítunk rá…” – mesélte a Hír24-nek Bihal Roland.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik